|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 13 találat | lapozás: 1-13 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Elek István 1993. június 1.Az MDF elnökségének egyhangú döntése értelmében a lemondott Für Lajos helyett Lezsák Sándor veszi át az MDF ügyvezető elnökének tisztét, meghatározatlan ideig. Az elnökség a rotációs rendszer mellett döntött, bizonytalan ideig a hat alelnök látja el felváltva e poszt teendői. Lezsák Sándor elmondta, csalódott, hogy az általa remélt csapatmunka most nem jött létre, mert Csurkáék távol maradtak az elnökségi ülésről. Lezsák szerint Csurkának az MDF-en kívül kell elképzeléseit, programját megvalósítani. Hozzátette: Elek Istvánnak és Debreczeni Józsefnek el kell döntenie. Hogy a jövőben hogyan akarnak politizálni. /(őszy-tóth): Lezsák: Csurka a párton kívül fogalmazza meg programját. = Magyar Nemzet, jún. 1./1996. július 13.A Magyar Narancs hetilap szerkesztői az egyetemes szellemi normák magasán állnak. Kevés téma képes kihozni őket sodrukból, amelynek hatására "a Magyar Narancs arca a leplezetlen dühtől szánalmas, gyűlölködő grimasszá torzul. A nemzeti összetartozás ügyének problémája" ezek közé tartozik, írja Elek István, ismertetve a Romlott, erkölcstelen, hazug című szerkesztőségi cikket, a hetilap jún. 20-i számából. A Magyarok Világszövetsége által megrendezett világkongresszust, illetve Csoóri Sándor és Tőkés László beszédét támadta a Magyar Narancs. A hetilap "képtelen hülyeségnek" nevezi Csoóri mondatát, amely szerint "magyarnak lenni már régóta meghasonlást jelent." Csoóri arra a tapasztalatra utal, fejti ki Elek István, hogy a magyarság tömegei megélték az elmúlt évtizedeket. Itthon kifizetődőbb volt internacionalistának lenni.- A Magyar Narancs így ítélkezik: a "Magyarországon kívül rekedt magyarok manapság egyre inkább nem Trianon, hanem a fenti jellegű kollektív baromságok túszai. ha van hamis és önsorsrontó mítosz, akkor éppen ez, a hivatásos gyászmagyarok által sulykolt kincstári pesszimizmus az. Ezek az emberek ostobák, s világos képzetük legkevésbé a magyar nyelvet beszélők közösségéről van - ezt az az örök mániájuk jelzik a leghívebben, ahogyan minduntalan a nemzeteszmét /-tudatot, -stratégiát etc./ akarják végre-valahára megfogalmazni..." A "hivatásos magyarok" képviselői épp a legkiszolgáltatobbakat tartják morális terror alatt, "a kisebbségi sorsba kényszerült magyarokat /azt ugyanis pontosan tudják, hogy itthon nincsen már közönségük./ Csoóriék valóban létező sérelmekkel, hitekkel és tévhitekkel élnek vissza, s erre nincs mentség. Ezek az emberek gyalázatosak." Azok bezzeg, fűzi hozzá a Magyar Narancs vélekedéséhez Elek István, akik a nemzeti kérdésben bízvást nevezhetik magukat Hajdú János ifjú tanítványainak, minden dicséretet megérdemelnek. A dühödten támadó hetilap egyszerűen irredentának minősíti Csoóri véleményét. /Elek István: Az elfogultságok kertjéből. A Magyar Narancs és a "gyalázatosak". = Magyar Nemzet, júl. 13./1996. augusztus 27.A Magyar Narancs szerkesztői reagáltak Elek István cikkére. Megállapították, hogy Elek István nem értette meg írásukat. Csoóri Sándor szerintük "zavart tudatú exköltő". A hetilap szerkesztői elutasítják a nemzeti összefogás gondolatát. "Miért nem találnak ki valami újat, miért nem buzerálják a lakosságot végre valami mással? Nem veszik észre, hogy unalmas?" A két szerző a Magyarok Világszövetségét is támadta, továbbá védelmébe vette az MVSZ-t támadó Tibori Szabó Zoltánt, a kolozsvári Szabadság főszerkesztőjét. /Bojtár B. Endre-Bandula István: Válasz Elek Istvánnak. A Magyar Narancs és a bérmagyarok. = Magyar Nemzet, aug. 27./1996. augusztus 28.Elek István válaszolt a Magyar Narancs szerkesztőinek írására. A szerkesztők képtelenek érzékelni a nacionalista liberális és a nemzeti liberális fogalma közötti különbséget. "A népi és nemzeti közötti eltérést." Elek István a méltányosság védelmében állt ki, "a nemzeti és kozmopolita fundamentalizmus agresszivitástól fölbosszantva és igazságérzetemtől fölhatalmazva." Ha valaki megunván pimaszságukat, kiosztja őket, még nekik áll feljebb. Azzal vádolni Csoóri Sándort, hogy a nemzet betegségtudatának fenntartását "szándékos, aljas indokból" teszi, ez olyan gazemberség, aminek elviseléséhez a Magyar Nemzet olvasóitól kell elnézést kérnünk, írta Elek István. A Magyar Narancs szerkesztőinek szövegével képet lehet alkotni "vitapartnereink szellemi színvonaláról, morális érzékenységéről, a nemzeti gondok iránti érzékéről, toleranciájáról és tisztességéről." /Elek István: Viszontválasz a Magyar Narancs szerkesztőinek. A méltányosság védelme magyarságügyben. = Magyar Nemzet, aug. 28./1997. november 20.A Budapesten lezajlott nov. 3-i tüntetésről írt Elek István. Csaknem tíz éve, "még a rendszerváltás előtt rendőri erőszakkal oszlattak fel Magyarországon tüntetést. ugyanazok kezében volt a főhatalom, akikében ma, midőn a kormányzók ismét erőszakhoz nyúltak." Most, nov. 3-án rosszul vizsgázott a rendőrség. A zömében idős emberekből álló tüntetőkkel szemben "indokolatlanul durván, provokatív módon lépett fel, fölöslegesen bilincselt, gumibotozott, rugdosódott, nemzeti zászlókat kobozott el, az '56-os emlékműnél térdeplőket vonszolt el, forgalmat nem zavaró, járdán bámészkodókat ütött le, állított elő stb." "A sérelmeket elszenvedők beszámolói szerint több esetben félreérthetetlenül rendőrállami magatartást tanúsítottak a hatóság emberei. Úgy viselkedtek a lefogottakkal szemben, mintha azok politikai ellenfeleik volnának. A lelki megfélemlítés, a verés, a és a hamis vallomásra kényszerítés eszközét egyaránt alkalmazták. Nyomdafestéket nehezen tűrő szavakkal szidalmaztak legalább egy ellenzéki politikust. Aki akkor még a parlament alelnöke volt." - "Az emberi jogok egykori öntudatos védelmezőinek mai pártja megint minden különösebb lelkiismereti skrupulus nélkül közös nevezőre jutott e jogok egykori eltipróinak mai pártjával abban, hogy ha a közös politikai ellenfeleikről van szó, nem kell olyan szigorúan venni az állampolgárok demokratikus jogait; és nem árt nekik időnként egy kis erőt mutatni." /Elek István: A közös bűn pecsétje. = Magyar Nemzet, nov. 20./1998. június 13.A Magyar Polgári Demokraták Társasága /köztük Elek István, Gergely András, Schmidt Mária, Tóth Gy. László, Tőkéczki László/ Akik új kultúrharcot akarnak címmel idézeteket sorakoztattak fel. Az idézetek között szerepel Kornis Mihálynak a Bayer Zsoltnak szóló kijelentése /Demokrata, jún. 4./, többek között szerepelnek még a következők: Tamás Gáspár Miklós elhiszi, hogy Lányi András új barátai között akad olyan, "aki lelkesen és szakszerűen védi a Dunát. Így azután lesz mibe belelőni Lányi Andrást, Kornis Mihályt, engem és a nyájas olvasót." /Élet és Irodalom, ápr. 3./ - "Antall József tizenötmillió magyar miniszterelnökének becézte magát, holott az országnak csak tízmillió lakosa van." /.../ Polgár mindenki, az enyhén antiszemita püspöktől, az exkommunista nacionalistáig, aki szavazatokat hozott a Fidesz konyhájára. /Eörsi István: A magyar parlamenti választás tétje, Magyar Hírlap, máj. 11./ /Magyar Nemzet, Napi Magyarország, jún. 13./2001. augusztus 12.Környezet és nevelés címmel tartották meg július 6-16. között Illyefalván, a budapesti Sándor-kör (ökumenikus pedagógus szervezet) és a Kárpát- medencei Háló szervezésében azt a pedagógus-továbbképző tábort, amelynek célja a nevelők nevelése és a kölcsönös felelősség tudatosítása volt. A tábor előadói és résztvevői, erdélyi, magyarországi, felvidéki és vajdasági pedagógusok, illetve jövendőbeli pedagógusok voltak. A művészeti környezetről tartott előadásában Andrásfalvy Bertalan, a Pécsi Tudományegyetem néprajztanára hangsúlyozta, hogy a művészeti nevelés mellőzése a csupán száraz tudományosságra és elméletre beállítódott iskolai oktatásban káros hatással lehet a gyermeki lélekre. Mezey Katalin költő és Oláh János író-szerkesztő az irodalmi környezetről szólva szomorúan állapították meg, hogy az utóbbi évtizedekben az irodalom mint érték háttérbe szorítódott, és valóban értékes művek, fontos szerzők maradnak ki az iskolai oktatásból, a színházakban mellőzik a színvonalas magyar drámát, a könyvesboltokból kiszorulnak a magyar verseskötetek, hiszen többnyire csak a divatos külföldi regényekre van igény. A tábor témái között a magyar történelem is helyet kapott: Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék szerkesztője előadása és Molnár Imre budapesti értekezése révén. A nyelvi környezetről, a hagyományok átörökítésének fontosságáról beszéltek Péntek János, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyelvészprofesszora, Mucsányi János, a Duna TV szerkesztője és Tánczos Vilmos, a BBTE néprajztanára. Elek István magyarországi író és politikus a politika ismeretének mint a világban való eligazodás eszközének fontosságát emelte ki. /Deák Tünde Klaudia: Pedagógustábor környezetünk érdekében. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 12./2002. július 23.Júl. 22-én megkezdődött XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Tusnádfürdőn a polgári kibontakozás Európában témakörben. A rendezvényt Toró T. Tibor képviselő, a Reform Tömörülés elnöke, és Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke nyitotta meg. A mi Európánk az együttműködő, nem az egymást legyőzni és asszimilálni akaró nemzeti közösségek Európája, állapította meg Toró. Európa polgára állampolgár is, nemzetpolgár is, s egyik kötődése sem jelenthet számára hátrányt. Tőkés László a szabadegyetemet a polgári értékeken alapuló folyamatnak, a román-magyar párbeszéd hiteles állomásának nevezte; nem olyan találkozónak, amely valami ellen jött létre, mint a marosfői vagy a nyárádszentmártoni. A püspök szerint értékválság jellemzi a jelenlegi helyzetet, és válságról beszélt életünk és megmaradásunk tekintetében is, amelyből kiutat csakis a polgári-keresztény értékrend és az autonóm érdekképviselet jelenthet. Vissza kell térni az RMDSZ eredeti állapotához, a tíz évvel ezelőtt megszületett Kolozsvári Nyilatkozat eszmeiségéhez. A meghívottak közül Elek István, a Magyarországon megjelenő Heti Válasz című lap főszerkesztője, Szerető Szabolcs, a budapesti Magyar Nemzet szerkesztője, Ovidiu Banches, a Ziua című napilap szerkesztője, Boros Zoltán, a Román Televízió magyar szerkesztőségének vezetője, Gazda Árpád, a Krónika vezető szerkesztője volt jelen. Az erdélyi magyar sajtó függetlenségéről szóló vita délután is folytatódott: Balló Áron (Szabadság), Bakk Miklós (Krónika), Benkő Levente (Háromszék), Boros Zoltán (RTV), Kelemen Attila (Transindex), Lukács Csaba (Magyar Nemzet) és Wagner István (Bihari Napló) részvételével. /Polgári kibontakozás Európában. Megkezdődött a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./ Tőkés László püspök hangsúlyozta, hogy a romániai magyar közélet szereplőinek felül kell vizsgálniuk tevékenységüket. "Remélem, van lehetőség az RMDSZ-en belül a változtatásra. Ha nincs, rákényszerülünk arra, hogy új politikai szerveződésben gondolkodjunk" - jelentette ki. Szalai Annamária képviselő, a Fidesz-Magyar Polgári Párt médiapolitikusa kiemelte: a baloldali újságírók nézete szerint a sajtó akkor szabad, ha baloldali kormányok vannak hatalmon. A közszolgálati médiában "visszaállt a telefonon történő direkt irányítás". A magyar sajtópiacot kiegyensúlyozatlannak ítélte, mondván, a kínálat 90 százaléka balliberális, és csak 10 százaléka polgári. Ugyanezt az arányt emelte ki beszédében Elek István, a Heti Válasz című lapot kiadó alapítvány vezetője. A Krónika szerkesztője, Gazda Árpád a belső korlátok lebontásának szükségességéről beszélt. /Bálványos Nyári Szabadegyetem - nyitás. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 23./2007. szeptember 21.Antall József szerepe történelmi jelentőségű volt életünkben, mert az önállóság elvén alapult. Tudta, hogy a határon túli magyar közösségek a Trianon utáni kort csak úgy élhették túl, ha önálló életet éltek, és hogy az egységes magyar nemzet eszméjét csakis így lehetett ébren tartani – jelentette ki Markó Béla RMDSZ-elnök szeptember 20-án Budapesten, Antall József, a rendszerváltás utáni első szabadon választott kormány miniszterelnökének politikai művét méltató rendezvényen. A Deák Ferenc Közéleti Klub, az Antall József Baráti Társaság és az Antall József Alapítvány által szervezett eseményen az RMDSZ elnöke mellett, Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter, Salamon Konrád történész, Kodolányi Gyula, a Magyar Szemle főszerkesztője, Elek István közíró, valamint Szávay János irodalomtörténész tartott előadást a „nemzet miniszterelnökének” máig meghatározó politikai munkásságáról. Markó Béla kifejtette: „Majdani kapcsolatunkban, abban a néhány négyszemközti beszélgetésben is ezt éreztem: tiszteletet és szeretetet e különös emberfajta, a határon túli magyar iránt. És ezt nem érzem azóta a magyar politikusok nagy részénél – a kevés kivételtől eltekintve –, hogy nem azért kezelnek esetleg egyenrangú partnerként, mert így írja elő a politikai illemtan, hanem azért, mert tényleg van valami, amit mi biztosan jobban tudunk: tudniillik azt, hogy mi is van velünk. ”Antall József kormánya hozta létre a határon túli magyarság támogatását szolgáló intézményeket, a Határon Túli Magyarok Hivatalát, az Illyés Közalapítványt és a Duna Televíziót is. /Antall Józsefre emlékeztek Budapesten. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./2009. április 9.Új miniszterelnök helyett új parlamenti választások kiírását követeli Magyarországon 69 közéleti személyiség, akik az erről szóló nyilatkozatukat április 8-án ismertették. A dokumentum aláírói között van mások mellett Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Szabad György, az Országgyűlés korábbi elnöke, Zlinszky János, az alkotmánybíróság egykori tagja, Czakó Gábor és Lányi András író, Elek István közíró, Fábry Sándor humorista, Gazsó Ferenc és Granasztói György egyetemi tanár, Hankiss Elemér szociológus, Makovecz Imre építész, Schäffer Erzsébet újságíró, valamint Schneller István, Budapest volt főépítésze. Az aláírókhoz a Professzorok Batthyány Köre testületileg csatlakozott. Azért követelik a jelenlegi országgyűlés feloszlatását, hogy ne a színfalak mögött alkudozó pártok adjanak ismét kormányfőt az országnak, és hogy az adósságválságot a kormány ne használhassa az ország kiárusítására – áll a nyilatkozatban, mely szerint az új választások kiírása a jogállam rendjébe vetett bizalom helyreállításának első feltétele. /Előrehozott választásokat követelnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 9./2014. augusztus 6.VisszhangMint az sejthető volt, Orbán Viktor tusványosi beszédének hatalmas visszhangja volt külföldön és belföldön egyaránt. Az expozé talán legtöbbet idézett kifejezése az „illiberális állam”, amibe természetesen azt próbálták magyarázni, hogy ez maga a demokratikus jogállam, és Orbán valójában a demokrácia felszámolását hirdette meg; hogy a fékeknek és ellensúlyoknak üzent hadat; hogy az állampolgári jogok finom szövetét akarja felvagdosni; s hogy a totális állam mellett tette le a garast. Ezt ráadásul némi csúsztatással összekötötték azzal, hogy Orbán beszéde elején megemlítette, lám, mely „illiberális” államok sikeresek: Kína, India, Szingapúr, Törökország, melyek gazdasága a nemzeti protekcionizmus, más szóval a nemzetépítés filozófiája mentén működik. Még Orbán korábbi hívei között is akadt, aki vélhetően félreértésből, de meglehetősen szélsőséges hangnemben határolódott el a miniszterelnök szavaitól. Elek István, aki az első Fidesz-kormány ideje alatt Orbán egyik főtanácsadója, s a ciklus félidejében alapított Heti Válasz nevű hetilapnak meghatározó alakja volt, nem kevesebbet állít, mint azt, hogy szerinte Orbán Viktor „csak összefoglalta, hogy épp hol tart. Hogy itt tart, az persze szánalmas, illetve szégyen és gyalázat; hazánknak meg katasztrófa.” Holott Orbán világosan fogalmazott és teljességgel érthetetlen, hogy például Elek, de nemcsak ő, mit képes kiolvasni a beszédből. Hiszen Elek, és minden ember, aki nem vesztette el józan ítélőképességét, akit nem korlátoznak ideológiai dogmák, aki nem visel pártszabta eszmei szemellenzőt, csak egyetérthet azzal, hogy mi is a baj Orbán szerint a liberális állammal: az, hogy nem védte meg a nemzeti vagyont, hogy nem volt képes megakadályozni az ország és a polgárok eladósítását. S mit javasol a miniszterelnök? Nem a demokratikus játékszabályok újrarajzolását, hanem egy olyan állam megteremtését, mely versenyképessé igyekszik tenni a magyarságot, mely a magyar nemzetet nem egyének halmazának tekinti, hanem erősítendő közösségnek, mely védi a sajátlagost az idegennel szemben. Borbély Zsolt Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2014. augusztus 7.Egy harc, ami a végső lehetHa Orbán Viktor követ akart dobni a politika állóvizébe a tusványosi beszéddel, akkor sikerrel járt. Azóta is erről szól a közéleti polémia, a beszéd kapcsán megszólaltak a különböző politikai erők képviselői belföldön és külföldön egyaránt. A New York Times szerkesztőségi vezércikkben követel EU-s szankciókat Magyarország ellen, ami eget verő cinizmus, azok után, hogy a „terror” elleni világszintű háború ürügyén az amerikai kormányzat súlyosan korlátozta az emberi jogokat. Lehallgatnak tetszésük szerint bárkit, drónokról vadásznak terroristaként megbélyegzett emberekre, úgy, hogy velük együtt ártatlanok is meghalnak, hogy Guantanamón ítélet nélkül tartanak fogva és kínoznak embereket, hogy demokráciaexport címszó alatt káoszt és anarchiát idéznek elő országok sorában, hogy most a „Majdan-projektbe” fektetett 5 milliárd dollárról ne szóljunk. De hát ilyen a világ. „Lényeglátó” elméletek Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy tisztában van a kockázatokkal. Külön kiemelendő, hogy a háttérhatalmakra és a Bilderberg-csoportra vonatkozó kérdésre nem a szokásos választ adta – „ugyan kérem, hát ezek összeesküvés-elméletek” –, hanem azt, hogy nem akar a témában nagyon elmélyedni. Minél mélyebbre ereszkedünk ugyanis egy mély kútba, annál inkább megijedünk, s hozzátette: természetes, hogy azoknak az erőknek, amelyek Magyarországon számottevő pozíciókat szereztek meg, nincs ínyükre a kormány magyar szuverenitást erősítő politikája. Egy zárójel erejéig: önmagában az, hogy egy elmélet összeesküvés-elmélet, még semmit nem mond arról, hogy leírja-e a valóságot vagy sem. Mióta a világ világ, a színfalak mögött is zajlottak események, s aki ezeket elemezni kívánta, kénytelen volt „összeesküvés-elméletet” gyártani. Más kérdés, hogy az összeesküvés-elméletek egy részét intellektuálisan nem lehet komolyan venni, vagy mert egzaltált, magukat lényeglátóknak gondoló emberek találták ki őket, vagy mert a háttérhatalom suttogópropagandájától származnak és azt a célt szolgálják, hogy minden összeesküvés-elméletet kompromittáljanak. Orbán Viktor beszédéből Magyarországon elsősorban az „illiberális demokrácia” kifejezést emelték ki, nem pedig a nemzetépítő államot. Vélhetően az előbbi mentén látták könnyebbnek megindítani az eszmei támadást. Hack Pétertől Tamás Gáspár Miklóson át a korábbi ciklusban Orbán főtanácsadójaként működő Elek Istvánig a bírálók alighanem készakarva értették félre a miniszterelnököt, és magyarázták úgy beszédét, mintha magával a jogállammal, a demokráciával akarna leszámolni, és olyan világot teremteni, mint amilyet az általa sikeresként említett államok, Kína, India, Törökország és Oroszország lakosai élnek meg nap, mint nap. Holott Orbán világosan megfogalmazta, mit ró fel a liberális demokráciának. Hogy e társadalmi rendszer képtelen volt arra, hogy a mindenkori kormányokat a nemzeti érdekek szolgálatára, a nemzeti összetartozás erősítésére kötelezze, hogy nem védte meg a közösségi vagyont, sőt, azt a nemzet önfenntartásához szükséges mérték alá csökkentette, hogy nem védte meg az országot az eladósodástól és a családokat az adósrabszolgaságtól. Mindezeken túl külön passzus szólt az emberi jogokról, a kereszténység és a szabadság értékeinek tiszteletben tartásáról. Hadüzenet, de minek? Az általa körvonalazott munkaalapú nemzetépítő államról – amely, ha akarjuk, „illiberális demokráciaként” működik – Orbán nem sokat mondott, de néhány alapelvet leszögezett. Így például azt, hogy a liberalizmus azon elvét, miszerint „mindent szabad megcselekednünk, ami a másik szabadságát nem sérti” le kell cserélni arra, hogy „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal”. S ezt meg is indokolta: az utóbbi negyed évszázadban a magyar lakosság azt tapasztalhatta, hogy mindig az erősebb mondta meg, kinek a szabadsága sérül. „Folyamatosan azt éreztük, hogy aki gyengébb, azt letapossák. Nem valami elvont igazságosság elve szerint dőlnek el az egymás kölcsönös szabadságának elismeréséből fakadó konfliktusok, hanem az történik, hogy mindig az erősebbnek van igaza. Mindig az erősebb szomszéd mondja meg, hogy hol a kocsibejáró, mindig az erősebb bank mondja meg, hogy mennyi a hitel kamata, ha kell, menet közben változtatja, és sorolhatnám azokat a példákat, amelyek egyébként a kiszolgáltatott, gyenge, másoknál kisebb gazdasági véderővel rendelkező személyeket és családokat folyamatosan életélményként érte az elmúlt húsz esztendőben.” Mindebből sok minden következhet, de az aligha, hogy Orbán Viktor a „fékeknek és egyensúlyoknak” üzent hadat, hogy totális államot akarna építeni. Igazságtétel Erdélyben mást kérnek számon Orbán Viktoron. Van, akinek az a problémája, hogy a beszéd nem rólunk, erdélyi magyarokról szólt, holott sokan a magyar miniszterelnöktől várják a megváltást. Ehhez képest a beszéd rólunk is szólt, hiszen a nemzetépítő állam értelemszerűen az egész magyarság érdekeit szolgálja, az egész Kárpát-medencei magyar közösséget szeretné versenyképessé tenni. Másrészt beszéde elején a miniszterelnök utalt a 2004-es népszavazásra, és úgy ítélte meg: az a tény, hogy a határon túli, s ezen belül zömmel az erdélyi magyarok szavazatainak köszönhetően elnyert mandátummal lett meg a kormány kétharmados többsége, egyfajta igazságtételt jelent. Volt, aki átírta az Orbán beszédet román kontextusra, és azt olvasta ki belőle, hogy egy ilyen beszéd fenyegető a magyarság számára. Nos, a helyzet az, hogy a román politika meghirdetés nélkül nemzetépítő államként működik Erdély román megszállása óta, mi több, nemcsak illiberális, de az emberi jogokat súlyosan sértő államként. Az elnyomó román hatalom meg sem várta, hogy a békeszerződés Romániának ítélje Erdélyt vagy annak egy részét, már feleskette a román államra a magyar elöljáróság arra hajlandó tagjait. Aztán végigrabolta Magyarországot, bevezette a botbüntetést a kollektív megalázás nyilvánvaló szándékával, majd Trianon után alkotmányos szinten rögzítette a homogén egységes nemzetállam koncepcióját egy olyan országban, amelynek területén akkor legalább három, a nemzeti lét teljes vertikumát megszervezni és magát igazgatni képes közösség élt. Azóta is e célprogram jegyében cselekszik. Sajátos, hogy egy erdélyi magyar tollforgatónak azzal van problémája, hogy a magyar miniszterelnök támogatni, szervezni akarja a magyar közösséget, illetve a magyar államot a magyar érdekek kifejezőjévé és szolgálójává akarja tenni s nem azzal, hogy a román hatalom naponta súlyosan csorbítja az erdélyi magyarság jogait. Mert a tények ezek: Magyarországon Orbán Viktor vezetése alatt nem tudunk arról, hogy az állam részéről jogsérelem érte volna bármely kisebbséget, míg a Ponta-kormány etnosoviniszta kurzusa a Ceauşescu-rendszert idézi a Wass Albert-könyvek elkobzásával, a Wass Albert-szobrok és a székely zászlók elleni hadjárattal, a bíróság politikai célra való használatával és még sorolhatnánk. Képzeljük el, mi lenne, ha Magyarországon a helyi szlovák, román, sváb, zsidó vagy cigány kisebbség valamely tagja által magánterületen felállított szobrot távolítaná el a magyar karhatalom. Vagy rendőrök koboznának el ezen kisebbségek tagjaitól könyveket. Kinek tálcán, kinek ellenszélben Egyenként lehetne szétcincálni az Orbán-beszéd bírálóinak állításait, és kimutatni: vagy nem értették meg a beszédet, vagy csúsztatnak, vagy pedig egyszerűen azzal van problémájuk – ami a 19. század óta evidencia –, hogy az európai államok az európai nemzetek első számú érdekérvényesítő eszközei. Az a nemzet, amely ezt nem ismeri fel, nem meri kimondani és nem mer ennek jegyében cselekedni, versenyhátrányba kerül a többivel szemben. Különösen igaz ez egy olyan országra, mint Magyarország, amely több olyan ország szomszédságában él, ahol nemcsak államszervezési elv a nemzetépítés, de Trianon óta rendszeresen és gátlástalanul megsértik az emberi és polgári jogokat. Amiben természetesen nem szolgálhatnak modellként számunkra, de abban igen, hogy a 2002 és 2010 között a globális főhatalom, a nemzetközi háttérerők helyi adminisztrációjaként működő államból Szabó Dezső szellemében magyar történelmi műhelyt teremtsünk. Amelyben a magyar sorsot magyar kezek igazgatják a magyar érdekeknek megfelelően. Amit a kisantant államoknak a történelem tálcán kínált, azért a magyarságnak meg kell küzdeni belső és külső, közeli és távoli ellenfelekkel. De ezt a harcot meg kell vívni, mi több, ez a legfontosabb harc, amit meg kell vívni. Mert ez a harc nemcsak a versenyképességünkről, hanem kárpát-medencei jelenlétünkről, megmaradásunkról szól. Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. november 2.Emléktábla a belényesi református templomfalánAmikor Luther Márton 1517 október 31-én, levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen, biztosan nem egyházszakadásra gondolt. A levélhez csatolta vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Vasárnap Belényesen is erre emlékeztek. Viszont Európaszerte olyan változásokat idézett elő, amelyek bizonyos szempotokból máig is kihatóak és érvényesek. Magyarország és Erdély után, 1550 körül Biharban, Váradon és Belényesen már terjedtek titokban a protestáns tanok. A dél-bihari város mindenesetre főszerepet vállalt a reformáció melett, az új tanok térhódítása ezen a vidéken elképzelhetetlen lett volna Belényes létezése, kihatása, irányítása nélkül. Feljegyzések szerint, 1553 ban hívták meg Belényesre Szegedi Kis Istvánt, aki előbb tanítóként tevékenykedett, majd nyilvánosan is terjeszteni kezdte az új elveket. Ettől a dátumtól Belényes mintegy másfél évszázadon át a reformáció fellegvára volt, olyannyira, hogy hatása nemcsak a környékbeli magyarság, de még a románság életében is kimutatható, mivel számos román ember kiművelése az itteni református iskolából indult el, nem létezvén még sehol sem román iskola.1553-tól 1680-ig az egész város protestáns volt, Tárkány és Fenes 1600-ban már önálló református egyházak voltak. A reformáció meghonosodása Belényesen a római-katolikus templom elvételével is járhatott, amely az uradalmi vendéglő helyén állt valószínűleg, ahol feliratos faragott köveket találtak később az építkezések idején. Mintegy félszázados fénykorszak után az 1660-ik évtől kezdve 1667-ig hanyatlási időszaka következett a belényesi egyháznak. A régi templom romhalmazzá lett. Ilyen viszonyok között felépülhetett a fatornyú templom, a ma is fennálló templom helyére, körülbelül az 1670 -es évben. 1760. február 22. A belényesi református egyház történetírásában igen fontos dátum 1760. február 22. Ekkor nyitotta meg az egyház a legrégibbi anyakönyveket. Az újjáéledt római katolikus püspökség nem engedélyezte az új templom felépítését a régi helyen, ezért az úgynevezett Magyar utcában építették fel, a legmódosabb, előkelőbb, nagyrészt nemes református polgárok épp ebben az utcában laktak. A templomépítésre végül 1779 júliusában érkezett meg az engedély Pozsonyból, s 1780. október 9-én letették az alapkövet. 1782-ben elkészült a templom külseje és belseje, majd a torony 1785-ben készült el. Ilyen előzmények után (melyek történelmi hitelességéhez Kun József – Belényes monografiája adott ihletet), jutottunk el a jelen napjaihoz, amikor a belényesi protestáns magyarság, számban megfogyatkozva, de hitben annál töretlenül ünnepelte meg a reformáció 500-ik, jubileumi évfordulóját. Az elmúlt vasárnapi istentisztelet adott helyet Belényesben a megemlékezésnek, meghivottak voltak a belényesi Baptista Gyülekezet tagjai is, élükön János Levente ügyintéző lelkipásztorral. Réman Elek István, mint házigazda lelkipásztor vezette le a program szerinti eseményeket, először az Ige szavai hangzottak el az Ünnepi Istentiszteletben, melynek keretében a belényesi református vegyeskar szolgált. Ezekután a hiveknek, meg lett teritve az Úrasztala, kenyérrel és borral emlékezve bűneinkre, a Krisztusi áldozatra, a mindenható Isteni kegyelemre és szeretetre. Az istentisztelet után, János Levente ügyintéző lelkipásztor, a baptista gyülekezet részéről tartott rövid köszöntőt, és kitért a reformáció történelmi és hitbeli fontosságára, a mai napokat is figyelembe véve. Soli Deo Gloria!A program végén, a hivek kivonultak a templomkertbe, ahol a déli falon került felállitásra az eseményt rögzitő emléktábla: „Isten dicsőségére álitotta a belényesi református gyülekezet a Reformáció 500-ik jubileumi évében Soli Deo Gloria!”. Az emléktábla érdemi szerzője Erdei Attila sirkőfaragó, és Réman Elek István lelkipásztor és Gábor Ferenc gondnok leplezte le. Zárásként, a jelenlévők rövid szeretetvendégségre voltak hivatalosak a református templom meletti Megmaradás Házában. Kovács Zoltán / erdon.ro lapozás: 1-13
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
